2013.08.27.
22:25

Írta: Tim33

Lehet az önálló vállalkozást korhoz kötni?

4329068207_fd51802db0.jpg

Szakmai új orientáció kockáztatása, mint önálló vállalkozó 50 éven felül is lehetséges. Az elmúlt tíz évben 12 %-ról 20 %-ra nőtt ez a korosztály aránya a cégalapítók körében. A vállalkozók fő részét a 25 és 34 év közötti csoport képezi, amit a 35 és 44 évesek csoportja követi. Az idősebb korosztályú cégalapítónak természetesen figyelembe kell venniük néhány dolgot ahhoz, hogy vállalkozásuk sikeres legyen. Viszont nem szabad túlságosan tartaniuk a döntő lépéstől, hisz a fiatalabbakhoz képest számos előnnyel indulnak. Gyakran több éves tapasztalattal rendelkeznek, magasabb képesítéssel ragyoghatnak, széleskörű kapcsolatra tehettek szert és hosszú távú gyakorlatot szerezhettek a csapatmunka terén. Az élettapasztalatnak köszönhetően nagyobb sikerrel vállalhatnak vezető szerepet. Bizonyos területen, mint például a sales területén az idősebb vállalkozók akár több bizalmat és tiszteletet válthatnak ki ügyfeleikben. Az anyagi helyzet szempontjából pedig a fiatalabb vállalkozók gyakran a hiányzó induló tőkén akadnak el, ami kevésbé valószínű az idősebb korosztály körében. Ugyanakkor az önállóság azon munkavállalóknak is esélyt jelenthet, akik a munkaerőpiacon nem látnak más esélyt.

Habár egyrészt az anyagi feltételek előnyt jelenthetnek az 50 éven felüli vállalkozóknak, másrészt viszont épp a kor lehet az akadály, ha a cél magvalósításához épp a banki hitelre lenne szükség. Sok bank elutasítja a finanszírozási kérelmet épp az említett okból kifolyólag. Némely 50 éven felüli vállalkozó nem méri fel elegendően a magánvállalkozással járó szellemi és a fizikai megterhelést.

A tendencia mégiscsak azt mutatja, hogy az idősebbek egyre hosszabb ideig örvendhetnek jó egészségnek. Ezért a középkorú vállalkozók önállósság mellett való döntése a legtöbb esetben jó esélyekkel jár. A hiányzó ismereteket rövid időn be lehet pótolni, legyen az a számítógépes, vagy a kereskedelmi ismeretek terén. Az üzleti modell kiválasztásánál mindenképp ajánlott figyelni a gyors beruházás megtérülésre. Abban az esetben, ha a bevétel a kezdetben mérsékelten áramlik, megfontolandó gondoskodni más bejöveteli forrásról. Költségkímélő megoldások, mint az irodahelység igénylése egy irodaházban segítheti az induló vállalkozást a kezdő fázisban. A rugalmas bérleti szerződéseknek köszönhetően minimalizálódhat a kockázat.

Különösen a szolgáltató szektorban, de ugyanúgy a kereskedelmi ágazatokban is egyre gyakoribb az önállóság mellett döntő 50 éven felüli vállalkozók száma. A megítélések szerint ennek a korcsoportnak egyre nagyobb lehetősége van az új piac meghódítására

Szólj hozzá!

2013.07.21.
21:45

Írta: Tim33

Magyarország az államcsődöt kockáztatja

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ujabb_figyelmeztetes_magyarorszagnak.559871.html

Szólj hozzá!

2013.07.21.
21:42

Írta: Tim33

Hogyan tegyük hatékonyabbá a megbeszéléseket?

7544370542_d669a258db.jpgSokaknak bizonyára ismerősen fog hangzani a következő helyzet. Gyűlés lett meghirdetve részletesebb információ nélkül. A tárgyalóteremben kávé és üdítő van előkészítve, de a részvevők számára még ismeretlen a megbeszélés pontos oka. Mi lesz a gyűlés témája? Mire lenne érdemes felkészülni? Ezzel a kérdéssel konfrontálódnak a résztvevők a találkozó előtt. Ha a megbeszélések témája rendszeresen nem lesz a megfelelő időpontban közzétéve, hosszú távon negatívan fog kihatni a tárgyalások eredményére.

De miképp tehetjük a találkozókat hatékonyabbá, hogy a kitűzött célokat gyorsabban elérjük?

Íme, pár tipp a hatékonyság elérésére:

- Fontos, hogy a tárgyalás célja ki legyen tűzve, amiből az egy vagy több konkrét megbeszélési témát le lehet már vezetni.

- A részvevők érdeklődésének felkeltéséért tanácsos még a gyűlés előtt egy pár témával kapcsolatos kérdést feltenni

- Az előadások és a nyílt viták közben ajánlott a moderátornak emlékeztetni a részvevőket az időkeret betartására

- A tárgyalás irányítójának gondoskodnia kell arról, hogy minden résztvevő szóhoz jusson. Habár a dominánsabb résztvevők hajlanak az irányítás átvevésére, nem szabad a vitát a csendesebb résztvevők meghallgatása nélkül zárni, hisz sok esetben érdekes gondolatokat és konstruktív véleményeket halasztanánk el.

- A tárgyalás irányítója felelős az úgymond „ezüst vezérfonal” betartásáért.

- A találkozó végén le kell vonni a következtetéseket, ami valójában a megbeszélés eredményét fogja majd tükrözi. A következtetések alapján pedig világosan meghatározható a részvevőkre váró feladat. 

A fenti tanácsok betartásával mindenki gond nélkül indulhat a gyűlésre. A jelenlevők közreműködésre való motiválásával nő az esemény információtartalma, ami egyben megakadályozza a megbeszélés egyhangúságát. Érdemes szem előtt tartani: ahol csak egy személy nyilvánít véleményt, ott a változások csak abból a szempontból jöhetnek létre.  

Szólj hozzá!

2013.07.21.
21:42

Írta: Tim33

mann_1374331853.jpg_240x179

Szólj hozzá!

2013.07.21.
21:42

Írta: Tim33

Angol nyelvlecke, mindenkinek fontos lehet

_ExR

https://www.youtube.com/watch?v=77KuysFVKVk

Szólj hozzá!

2013.05.27.
16:28

Írta: Tim33

Rugalmas irodamegoldások - napjaink új trendje

Iroda- és munkahelymegoldást szolgáltató cégek, melyek „Business Center”- ként váltak közismerté, növekvő keresletnek örülhetnek.   


Új cég alapításán gondolkodik, vagy már meglévő cége modernebb strukturálásra érett? Egyéni igénynek megfelelően, meghatározott időre bérelhető irodák, valamint a virtuális irodamegoldások nemcsak üzleti rugalmasságot biztosítnak, hanem hozzájárulnak cége arculatának kialakulásához.

Világszerte több mint ezer lukratív székhelyen kínálnak kiemelkedő színvonalú szolgáltatók optimális környezetben fekvő, rugalmas irodamegoldásokat. Egy gazdaságilag fejlett régióban feltüntetett üzleti cím, mint például Budapesten, üzletileg előnyös referenciát jelent. A virtuális iroda által biztosított üzleti címek neves helységekhez kötődnek. Így anélkül, hogy ténylegesen beköltözne az irodába, cége imidzsét kedvezően befolyásolhatja. A virtuális irodaszolgáltatás a valós üzleti címen kívül számos adminisztratív feladat megoldását foglalja magába: kezeli beérkező postáját és hívásait, valamint online üzeneteit, hangpostát alkalmaz, saját üzleti telefonszámot garantál, stb.  

A rugalmas irodamegoldások az ügyfél igényeinek megfelelően testre szabhatók. A legkülönbözőbb nagyságban, kívánság szerint, meghatározott időre, tehát napokra, hetekre vagy hónapokra bérelhetők. Ennek köszönhetően minimalizálhatja költségeit. Mindamellett nem kötelezi el magát a hosszú távú bérleti szerződéssel járó fix- és mellékköltségekre. Csak a valóban szükséges irodahelyiség és a ténylegesen igénybevett időért kell fizetnie.

A leírt rugalmas irodamegoldásokkal az individuális berendezés és konstrukció révén egy teljesen innovatív munkahely világa teremthető meg. Üzleti célból utazó ügyfelek számára ez a munkahelyi megoldás a maximális flexibilitást garantálja. Mivel nem szükséges az irodák nyitvatartási ideje után igazodni, üzleti tevékenységeiket időtől kötetlenül folytathatják, egyszerűbben alkalmazkodva ügyfeleik munkaidejéhez.

A projekt nagyságától függően bővítheti a bérelt irodahelyiségét, vagy további irodát is hozzábérelhet. De ugyanúgy a fölöslegessé vált irodahelyiséget rövid időn belül lemondhatja. A virtuális irodai szolgáltatások igénybevételével a költségek alacsonyan tarthatóak: a személyzeti költségek, valamint a nélkülözhetetlen munkahelyi megoldáshoz szükséges kiadások csökkenthetőek.

A fenti érveket összefoglalva, minden kétséget kizáróan kifizetődő a rugalmas kiadó iroda vagy a virtuális iroda mellett dönteni. Ha tekintetbe vesszük, hogy a rugalmas irodamegoldások alkalmazásával nagyobb szabadságot élvezhet a privátéletben, mindenképp érdemes elgondolkodni a modern idők munkahelyi megoldásain.  

Kép forrás: Regus Üzleti központ

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása